2010. február 2-án a mi drága kisfiunk tett 4 lépést magától! Nagyon büszkék vagyunk rá Apával együtt!
ÉS ezenfelül egyedül lejön az ágyról, amire azért vagyunk még büszkébbek, mert jó sokszor mutattuk meg a kis lurkónak mire sikeredett!
Azt a lépésekről tudni kell, hogy sem én sem apja nem "sztároljuk", megdicsérjük és kész, és ezt meg is lehet figyelni nála, hogy bátrabban lépeget, ha "nem veszünk róla tudomást", és nem erőltetjük-az erőltetésnek sosem voltam híve, majd elindul amikor akar- és amikor büszkén ránk néz a megtett lépések után, megdicsérjük.
Nem szeretünk nagy hűhót csapni, érzi Ő, hogy büszkék vagyunk rá!
Sok szülő esik abba a hibába, (akik olvassák természetesen kivételek haha) hogy sürgetné, hogy elinduljon....minek, majd mennek ezek a gyerekek, amikor Ők jónak látják! Természetesen tényleg nem akarom, hogy bárki ezt magára vegye, vagy úgy érezze neki szól. Ezt nem is csak Benedek miatt írtam, úgy érzem a mai babák, kisgyerekek sürgetve vannak minden téren, mindenfélét néznek rajtuk, kötik a mozgások megtételét időhöz. Pedig minden gyermeknek önálló énje van, van aki kényelmesebb, és van aki fürgébb.
Apával sokat mókázik mostanság, utánozza mindenben, és egy kis bújócskára mindig kapható. Jó nézni őket, az én szemem fényei, ezeket a pillanatokat nem cserélném el semmiért, nem a pénz okozza a gazdagságot, hanem minél több ilyen élmény és pillanat.
Remélem a mai világban is sok szülőnek megadatik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése