Magamról, gyerekekről

Kicsit írok magamról, gondolataimról....

Mostanában akárkivel találkozom, mindenki megjegyzi, mennyire lefogytam...hát igen, valóban, 52 kg vagyok, utoljára akkor voltam ennyi, mikor egyszerre intéztem a lakáshitelt, az esküvőnket, és 2 hónap alatt emellett 90 óra túlórám volt. DE a két lurkó és a mindenféle mellékes kiad akkora lótifutit, mint a fent említettek...

Valóban kéne híznom kicsit, de jelenleg nem tudok, ez van...

Nagy változás áll be életünkben is, (ami szintén nem fog hozzájárulni plusz kilók felszedéséhez), Apa kimegy külföldre dolgozni. Sajnálatos módon jelenleg semmi munka nincs, ami van neki az már siralmas pénzben is és munkában is. Jött ez az igazán jónak tűnő lehetőség (egyenlőre így írom, mert ki tudja mi lesz az egészből, ha minden úgy lesz ahogy mondják, akkor szuper lenne), amit úgy döntöttünk, hogy mivel más nincs még csak kilátásban sem, hogy elfogadjuk. Úgy gondolom, ha egy lehetőség találja meg az embert, azzal élni kell!! Röviden annyi, hogy osztrák-németek között fog szállítani, de adódhat spanyol, francia szállítás is. Lehetőség, mert világot láthat, mert megteremthetjük valamelyest porontyaink jövőjét, MERT NINCS MÁS!!

Az első kimenetel bizony minimum két hét kint lét, elvileg, aztán majd alakul, hogy mikor mennyit tud hazajönni. Egyenlőre csak támogatom, csupa jót mondok neki, mert fél, mert egyedül lesz, mert senki nem lesz mellette, mert el kell szakadnunk, nem gondolok a magam oldaláról bele, hogy 12 éve nem voltunk egymástól távol, max. 1-2 napot. A gyerekek oldalát nem nézem, hogy nekem mennyivel lesz nehezebb, mert megoldom, igen, mondják, hogy van segítségem, de azért ugye mindenki úgy gondolja ahogy én, hogy mi négyen alkotjuk a családot, és a segítség jó, de nevelnem őket nekem, nekünk kell. A nagyszülők már nem szülők módjára gondolkoznak, az a mi, én feladatom lesz a jövőben. Persze ettől még természetesen valóban jó, hogy közel vannak, hogy alkalomadtán számíthatok rájuk. A gyerekek meg szeretnek papázni, mamázni!

DE a gondolkozásom akkor is arra terjed ki, hogy ha nem lesz egyedül kell csinálnom mindent velük, mert ez az élet rendje. Sok szituációtól tartok, de mindent úgy fogok fel, hogy időleges, hogy elmúlik és megoldható, áthidalható.

Saját véleményem pedig az, hogy ha minden úgy lesz, ahogy mondták, Apa kis rutint szerez neki való munka lesz ez, élvezni fogja, hogy sok helyen jár, hogy megteremti nekünk az anyagi hátteret, és amikor itthon van maximálisan velünk van. Azt gondolom, hogy ha minden klappol, akkor ezt a munkát neki találták ki....félelmem azért az, hogy kettőnkkel mi lesz az idő múltával....

na de kicsit másról is írok, erről majd akkor továbbiakat, ha kialakult.

Benedek ma már simán ment oviba, hétvégén találkoztunk egy kislánnyal aki az ovistársa, rohant felénk kiabálva, hogy Beni, Beni, Beni!!! ölelgette, simogatta, haláli volt. Bene persze somolyogva tűrte....nem reagált, de tetszik a kis kópénak a szitu...

Ma reggel szintén a kislány Dorka egyébként, rohant felénk az öltözőben,kb hasonlót levágva mit amikor találkoztunk... Bene jókedvűen ment be, még óvónéni is megjegyezte, hogy micsoda jókedv, bár hozzáteszem, meg kellett dícsértetnem a nadrágját...kis magamutogató :)

Dávid fogzik, legalábbis nagy a gyanúm, és remélem nem valami vírus....nyákos széklet, egy nap sokszor, ami kimarta a kis fenekét is, hőemelkedéses, lázas, nem túl nagy étvággyal, éjjel is szenved angyalom, nem könnyű most neki sem nekem sem.

Viszont ügyesen tapsol, szalvétát, zsebkendőt teszi az orrunkhoz, és prüszköl hozzá, jelezvén, hogy fújjuk az orrunkat, már négyet tud egyedül lépni, és nagyon kis édi dolgai vannak, ha akar puszit is ad nekem, bekapja az arcom.

Remélem Benedek lassan visszarázódik, kevesebb lesz a délutáni sírás, és nyafogás, jó lenne...

Talán elhagyjuk azt is, amit két hete ismételget, mondván, hogy nem szeretem, sír és ha mondom, hogy igenis szeretem, akkor szerinte nem mondom elég aranyosan és sír tovább...elég idegőrlő...ja nem sír, üvölt, hogy pontosítsak....

Múlt héten kitettem a szobába egy írást, "Anya szereti Benedeket, nagyon nagyon!!" körberajzoltam szívekkel, ez tetszett neki, sokszor megnézte.

Írtunk egy olyan táblázatot is, hogy ha jót csinál mosolygó arc, ha nem, akkor szomorú. Látszólag nem hatotta meg, de aztán egyre több jót csinált, hogy rajzoljak neki mosolygó arcot. Segített Dávidnak játszani, etette, elpakolt miegymás.

Most ennyi jut eszembe, majd még jövök.....