Elég érdekesen telt a hetünk, Bene hét elején nyűgösen kelt, nem akart menni....aztán valahogy mindig elindultunk, de nem volt könnyű, egyszer úgy vitték be, hogy majdnemhogy leszedték rólam, máskor nem túl nagy kedvvel. Sajnos a délutánok is nehezek voltak, mesélt ugyan az oviról, de többnyire itthon mindenen sírt, semmi nem volt jó neki, gondolom így vezette le...eléggé megviselte az idegrendszerem. Nehéz, mert Dávid mellett nem lehet annyira kibeszélni vele, leülni, mert mindig ott van, sőt ha jó kedve lenne, Bene folytonos sírásától Ő is nyűgös lesz. DE elment a hét, ma egész jól indultunk, lehet azért, mert tudta, hogy utolsó nap a héten, meg a váltó óvónéni vette be, mert a másik beteg lett, és Ő megsimizte meg mondta, hogy szülinap is lesz stb. Meg hát már reggel lefixálta, hogy rossz az idő nem mennek ki, ez is nyugtatta, még nem szeret kimenni, túl nagy neki a tömeg.
A környezetemben többen mentek oviba, mindenki mondja, hogy gyermeke mennyire szereti, és jó is hallani, de én már azt várom, hogy Bene is boldogan menjen, és ne így...
Egyik reggel mondja nekem, hogy "Anya, ne olyan sokára gyere értem!" Mondom neki, -bár már vártam, mert vannak hazamenősök, és tudtam, hogy egyszer ez szóba jön- nem véve tudomást a gondolatáról, hogy a bölcsibe is mindig uzsi után mentem, most is sietek amint meguzsonnáztál. Válasz: "Anya, de ott jó volt!!!"
A szívem szakadt meg, de nem mutattam persze, inkább ecseteltem az ovi gyönyöreit.
Egyik nap meg azt mondja nekem: Anya, tudod miért voltam kicsi koromban mindig szomorú?? Mondom nem (bár arra sem emlékszem, h szomorú lett volna). Válasz: Mert nem volt nekem a Dávid!
Próbálok minden nap valami jókedvet csinálni neki reggel, ami nem könnyű, hisz reggeli Dávidnak, öltöztetés mindkettőjüknek, ami nem kis feladat, mindent összerakni, elindulni (a héten még ez az eső is), és mindezt 3/4 8-ig, amikoris Alizkáékkal talizunk lent. Nem egyszerű feladat, és elég lélekörlő is, nagyon érzem, hogy viszi az energiám, és akkor még ugye Dávid alvásait is összehangolni a délutáni ovibamenéssel...
Kicsit Dávidról is: Valamelyik nap mondom neki a kádban, csüccs! Leült, sokszor szótfogad már....aztán ezt még háromszor, mire egyszer rámnéz, és mondta, csücs....tök édi volt!!!
Elpakolgat velem egész nap, aranyos, egyre többet áll kapaszkodás nélkül, és ügyesen szótfogad ha rászólok, kivétel ha nagyon zsivány kedvében van.
Nagyon örül mikor megyünk Benéért, meg amikor látja!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése