Mint Nő, mint Anya, mint Ember....

Gondoltam egyet, leírom mostanság engem foglalkoztató dolgokat, vagy csak azokat a dolgokat, amik átsuhannak az agyamon...

Mielőtt Anya lettem már azelőtt is önelemző típus voltam, sokat foglalkoztam azzal, hogy mit miért teszek/tettem, másokkal való kapcsolatommal, egyszóval mindig törekedtem a magam felülvizsgálatára, és esetlegesen arra, hogy változtassak magamon, ha kell/kellett.

Ez mit sem változott mióta megszületett Benedek, minden nap megvizslatom, hogy vajon mindent megteszek-e érte, hogy ez vagy az, amit most vagy a jövőben tenni készülök nem árt e neki. Iszonyat sokat foglalkozom (foglalkozunk vele, mert szerencsére nagy a család, és mindenki partner ebben), és mégis sokszor kételyek gyötörnek.

Azt is tudom, hogy ezek betudhatók a normális anya-gyerek dilemmában, hogy vajon mit rontottam el, mit kellett volna másképp csinálni, stb., de jobban érzem magam, hogy leírom ide.

Sokat gondolkoztam az elválasztás és evés kérdésén is, mert ugye mindenki tudja aki ismer minket, hogy Benedek még szopizik, sőt, már tudja mondani is, ha azt akar (ez napjában sokszor elhagyja kis száját). Magamat okolom azért, hogy nem vált le...de vajon tehettem-e volna másképp?? (a drasztikus megvonásnak nem vagyok a híve) Mindig arra gondolok, hogy igen, aztán a szokásos módon felülvizsgálom magam, és a gyermekem, és rájövök, hogy nem valószínű, hiszen nem fogadott el sosem bármit amit elétettem, a mai napig úgy van, hogy ha valamit meg akar kóstolni megkóstolja, ha nem akkor nem. Külön öröm minden családtagnak, ha eltalálja amit épp enni akar urasága!

Lehet arra gondolni, hogy azért nem eszi, mert meg sem kóstolja, és hogy nem tudja milyen... DE és itt a lényeg, Ő DÖNTI EL, HOGY MIT AKAR MEGKÓSTOLNI!!  A szájába csak nem tömhetem??!! Ilyenkor arra gondolok, hogy ő is egy önálló egyéniség, és igenis le fog szokni a szopiról, és enni is fog, csak türelem kell hozzá! Sajnos ezt a türelmet drasztikusan befolyásolja, hogy közeleg a bölcsödébe menetel ideje, de amikor nagyon elszorul a szívem emiatt, arra gondolok amit apa szokott mondani : " nem a Benedek az egyetlen ilyen gyermek, és hogy nem lesz ez mindig így!"

Hiszek abban, hogy neki valamiért szüksége van erre, hogy szopizzon (természetesen azt is tudom, hogy ez már olyasfajta függőség mint a gyerek-cumi eset), de ahogy a nálam okosabbak mondogatják: majd az élet megoldja!!

A másik, hogy elég rossz alvó, hát ezen is sokat dilemmázok, de sajnos változtatni ezen sem tudok....

Aztán a végén, amikor már mindenért okoltam magam, és a felülvizsgálataim után megállapítom, hogy tán mégsem teljesen az én hibám arra gondolok, hogy pár év (sőt nem is kell ennyi) ezek a dolgok eltörpülnek, feledésbe merülnek, csak legyintünk rá, vagy csak felemlegetjük, hogy "jajj emlékszel amikor még szopizott... vagy emlékszel milyen hisztit levágott?? " és még sorolhatnám...

Azt hiszem itt van annak a dolognak a kulcsa, hogy az ember itt és ebben a pillanatban boldog legyen!!

Hogyha előre nézel rájössz, hogy ezek a dolgok a jövőben sehol sem lesznek, lesznek helyette mások, amiket majd akkor vélünk hatalmas és megoldhatatlan problémának! Ezért azt ajánlom mindenkinek, magamat is beleértve, hogy mindig élvezzük ki azt a napot amit épp átélünk, hisz pár nappal később ez már a múlt lesz, újabb és újabb örömmel, bánattal tarkítva, és ha mindig a problémákat nézzük sosem vagyunk boldogok.

Én mint NŐ örülök annak, hogy van egy csodálatos férjem, akit nagyon szeretek, és aki szerényen de annál hatásosabban emlékezett meg a 3. házassági évfordulónkról, és aki minden nap mellettem van jóban rosszban.

Mint Anya, örülök, hogy van egy csodálatos kisfiam, aki mindennél nagyobb boldogság és öröm az életemben!

És mint Ember örülök, hogy élhetek, hogy egészséges vagyok, és hogy nagyon sok értékes ember vesz körül, akiktől minden nap kapok valami pozitívat, valami értékeset!!

Lehet, hogy ezek a sorok kuszábbak a szokásosnál, de azt hiszem akik engem ismernek és olvasnak kihámozzák a sorok között a lényeget!